Április 11.

A költészet napján a volt József Attila iskolában helyeztünk el koszorút. A gyerekek verseny-eredményeit is megismerhettük, jó lenne ezeket a honlapot is megismertetni, mert van mire büszkének lennünk.

Debrecenben is voltam egy költészet napi rendezvényen, itt egy bankban grafikákat és kéziratokat állítottak ki. Remek dolog, ha a versenyszféra tud időt és pénzt áldozni erre, persze az is lehet, hogy hosszútávon megtérül ez a befektetés. Örömmel hallottam, hogy többen is említették, hogy a Derecskei Grafikai Alkotótábor korunk egyik országos jelentőségű rendezvénye. Kiállításra került Csokonai Vitéz Mihály egy levele is, melyet Derecskén írt, a fejlécen ezt saját kezűleg rögzítette. Egyszer, lehetőleg minél hamarabb, el kell, hogy Derecskére hozzuk ezt a levelet és bemutassuk.