Március 20.

Megtörtént a Tanoda hivatalos átadása, jelen volt a Debrecen TV is. Jó néha megtapasztalni, hogy vannak akik önzetlenül képesek másokon segíteni, és az is jó ha ez szervezettebben, intézményesült formában tud tovább fejlődni.

A Művelődési Házban az általános iskolák dolgozóinak és a szülőknek tartottam tájékoztatót a közelgő intézmény-átszervezésről. Óriási munka van abban, hogy a felálló összevont iskolában a gyerekek jobb körülmények közé kerüljenek, több emelt szintű oktatás és egyéb felkészítő közül választhassanak és az állását mindenki megtarthassa, amit nem sok településen mondhatnak el ebben az évben. Persze minden változás aggodalmat okoz annak akit érint, ezt meg kell értenünk, de nem lehet ez a fejlődés megakadályozója. Tartalmi probléma nem nagyon merült fel, ez megnyugtató. Érzelmileg viszont az iskola neve sok mindenkit mélyen érint, ebben tökéletes megoldás nem lesz ez már látható. Mivel a két iskola mutatói, színvonala egyforma nem ez alapján kell eldönteni ezt a kérdést.