Február 8.

Halász D. János Debrecen alpolgármestere volt vendégünk Jantyik Zsolt közreműködésével, hogy oktatási, képzési elképzeléseinket egyeztessük. A szakképzésben komoly együttműködési lehetőségek vannak, folytatjuk az egyeztetéseket. 4 hónapon belül tárgyalhattam Debrecen polgármesterével és mindhárom alpolgármesterével, azt gondolom, hogy ez mindenképpen jó dolog és látom, hogy lesznek eredményei is. 

Az állami döntések a kistelepüléseket még tőlünk is nehezebb helyzetbe hozták, hiszen nem tudnak iskolát fenntartani a jövőben. A tépeiekkel egyeztettünk az esetleges közös iskola létrehozásáról, hogyan válhatnának tagiskolánkká. Örülök neki, hogy a derecskei pedagógus-társadalom milyen megértéssel és empátiával fordul a környező települések felé, mert most a gesztusoknak is nagy jelentősége van.

Létrehoztunk egy csoportot az általános iskolai oktatás szerkezetének átalakítására, pedagógusokból és az önkormányzat szakembereiből. A csökkenő gyermeklétszám /48 helyett 32 osztály lesz/ rossz kihasználtságot eredményez, ami ráadásul 2007. szeptember 1-től az állami finanszírozás alapja is lesz. Új helyzetet teremt az is, hogy valószínűleg tagiskoláink is lesznek a szomszédos településeken, lehet gyerekek is fognak bejárni hozzánk iskolabusszal. Ebből a folyamatból szerintem nem maradhatunk ki, mert állami pénzeket veszítünk, illetve majd később nekünk kell csatlakoznunk valamelyik meglévő rendszerhez, akkor pedig az alkuk során nyilván pozíció hátrányban leszünk. Az élére kell állnunk ennek a folyamatnak, ehhez mindenünk meg is van: középiskola, jó színvonalú általános iskolai oktatás, művészeti képzés, elszántság… . A 2010-re kitolt egy általános iskola kialakítását szerintem előre kell, hogy hozzuk, hogy a leírt folyamat nyertesei lehessünk. Annak a lehetőségét is megteremthetjük, hogy a 4 párhuzamos osztályban új emelt szintű képzések jöhessenek létre /angol-magyar kéttannyelvű képzés, matematika tagozat vagy igény szerint valami más/. Egy biztos, nehezen fogunk boldogulni, ha az egyéni érdeksérelmekre alapozott hangulatkeltés erős lesz. Az általános iskolák egyesítésére nem azért van szükség mert mert a bennük folyó szakmai munka szinvonaltalan lenne, hanem, hogy a fenti dolgokat kezelni tudjuk illetve többletet addjunk gyermekeinknek. A csoportnak kell kidolgozni azokat a szakmai javaslatokat amelyekkel egy jó, tartalmas rendszer kialakulhat, és ügyelnek arra, hogy az apró részletekre is figyelni tudjunk. A hiteles információ átadásában is nagy szerepe van a résztvevőknek. Én nagyon bízom bennük és tudom, hogy így jobb döntések születhetnek mintha a Testület csak saját illetve a Hivatal munkájára hagyatkozhatna. Persze a döntések meghozatalának felelőssége továbbra is a Képviselő-testületé marad. Ilyen döntés-előkészítés viszont még nem volt Derecskén.

Az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplőktől tudom, hogy abban az időben a sok házasságkötés miatt nem csak szombaton, hanem szerdán is voltak lakodalmak. Manapság nincs szombatonként akkora torlódás, hogy ilyesmire szükség lenne. Pedig ha több házasság köttetne talán a demográfiai helyzetünk is jobb lehetne.